Legutóbb már írtunk arról, mi az, amit mindenképpen be kell szerezni az újszülött ágyába. Mivel a baba életének első pár hetében nagyrészt aludni fog, kiemelten fontos, hogy minőségi matracot, annak megóvása érdekében matracvédőt, gumis lepedőt, és légzésfigyelőt szerezzünk be. Nézzük, milyen termékek kaphatóak még, kellenek-e egyáltalán, és ha igen, hogyan biztonságosak a kisbaba számára.
Cotton Home Magazin
Az elektronikai eszközök, mint például okostelefonok, tabletek, számítógépek és televíziók, mindennapi életünk szerves részévé váltak. Nem tudnánk és nem is kell teljesen elhatárolódni tőlük, de jó, ha szem előtt tartjuk, hogy maximalizáljuk a napi használat mennyiségét, hogy a lehető legkevesebbre csökkentsük a hatását. Egyre több kutatás kerül napvilágra, mely kifejti, hogy ezek az eszközök, főleg a belőlük áradó kék fény negatívan befolyásolhatják az alvást. Az alábbiakban áttekintjük, hogyan hat a képernyők kék fénye az alvásra, és adunk néhány tanácsot arra, hogyan minimalizálhatjuk ezeket a negatív hatásokat.
A kisgyerekek alvása nem egyszerű téma. Az ember azt hiszi, ha egy gyerek álmos, alszik, hogy egy újszülöttel alig van teendő, hiszen szinte egész nap alszik, aztán megszületik a saját gyereke, és szembesül azzal a rengeteg megválaszolatlan kérdéssel, ami felmerült. Ilyen kérdés az is, hogy milyen szerepe van az alvásnak egy kisgyerek fejlődésére, miért is olyan fontos, hogy korának megfelelő mennyiséget pihenjen.
Egyre melegebbek a nyarak, minden évben garantált pár hét, amikor folyamatos 30 fok feletti hőmérséklet kínoz minket, az állandó hőségriadót alig bírják ki az emberek. A nyári hőség nemcsak nappal, de éjszaka is kihívást jelent, hiszen a magas hőmérséklet megnehezíti az elalvást és a nyugodt pihenést. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet, amelyek segíthetnek abban, hogy a forró nyári éjszakákon is kellemesen aludjunk.
Az alvási apnoe egy gyakori és súlyos alvászavar, mikor alvás közben többszöri légzésleállás és újraindulás figyelhető meg. Érdemes minél hamarabb kezelni, hiszen jelentősen befolyásolja a mindennapi életet és az ember egészségi állapotát. A légzéskimaradások rendszeresen megzavarják a nyugodt alvást, megszakad az alvásfázis, így a szervezet nem jut elég mélyalvási fázishoz, nem tud regenerálódni. A kialvatlanság nem csak rossz hangulattal, de számos fizikai elváltozással is jár hosszútávon.
Az ágyunkban nem csak mi pihenünk, hanem sok apró élőlény is, akik vígan élik titkos mindennapjainak a matracunkban és ágyneműnkben. Ezek az élőlények, mint a poratkák, a baktériumok és a penészgombák egészségügyi problémákat is okozhatnak.
Az ébredés utáni hátfájás számos tényezőre vezethető vissza, beleértve a helytelen alvási pozíciót és azt, hogy nem jó matracot választottunk. Szerencsére mi tudunk neked segíteni ebben!
Mindenkinek van az életében olyan időszak, mikor mintha semmi sem jönne össze, az ember feje felett összecsapnak a hullámok.
Az alvás nem csupán egy passzív állapot, amelyben az ember regenerálódik, hanem egy dinamikus folyamat, amely számos élettani funkciót befolyásol.
Minden embernek megvannak a maga szokásai, nincs ez másképpen az alvással kapcsolatban sem.
Az újszülött érkezése izgalmas időszak a család számára, és az egyik legfontosabb feladat a babaszoba előkészítése.
A nyugodt alvás kiemelt szerepet játszik a feszültség oldásban.
Vajon ami kényelmes az egészséges is? Egyáltalán számít, hogy merre fordulunk az ágyban éjszaka? Ennek jártunk utána.
Ha te is azok közé tartozol, akik gyakran felriadnak éjszaka, vagy álmatlanul forgolódsz órákat az ágyban amíg elalszol, esetleg fáradtabban ébredsz mint amikor lefeküdtél, akkor itt az idő lecserélni az ágyad vagy a matracod!
Az pihentető, nyugodt alvás elengedhetetlen az egészségünk megőrzéséhez.
Örök élet meg egy nap! – szoktuk mondani, ha olyasmit vásárolunk, ami jó sokáig bírja a strapát.
A derékfájdalom manapság már szinte népbetegségnek mondható, szinte nincs is olyan felnőtt, aki élete során ne fájlalta volna a derekát egy-egy időszakra vagy huzamosabb ideig.
A mindennapi életünk során az alvásnak és a pihenésnek kulcsfontosságú szerepe van az egészségünk és a jó közérzetünk megőrzésének szempontjából.
Akik gyakran utaznak, tudják, hogy érdemes előre készülni minden eshetőségre, hogy kényelmes legyen a hosszú út.
A fürdőszoba nem a legbiztonságosabb szoba a lakásokban, a víz jelenléte miatt a szoba berendezésekor fokozottan figyelni kell a biztonság kialakítására.
A fürdőköntös egy elengedhetetlen ruhadarab otthonra, hiszen nemcsak praktikus, hanem kényelmes és otthonos.
Az ágy és matrac kiválasztása sokak számára komoly kihívást jelenthet, hiszen nem csupán a kényelmet és alvásminőséget befolyásolja, de hosszú távon az egészséget is.
Az otthoni vendégfogadás kihívások elé állíthat bennünket, különösen, ha váratlanul több vendég érkezik, mint amire számítottunk.
A gyereknevelésben az a nehéz, hogy mire az ember rájön egy dologra, addigra a gyerkőc már változtat is az igényein.
Az újszülött érkezése minden család életében csodálatos és izgalmakkal teli időszak.
Sokan nem szeretnek minden reggel az ágyazással bajlódni.
Végre itt a tavasz, élettel telik meg a természet, és ilyenkor jön el a tavaszi nagytakarítás ideje is.
Az alvás minősége és kényelme számos tényezőtől függ, köztük az egyik legfontosabb az ágy és a matrac minősége.
Az allergiák és az alvásminőség között szoros összefüggés van, hiszen az allergiás olyan tünetek, mint az orrdugulás, a tüsszögés, viszkető bőr, a szárad szem és az irritált torok, gyakran megnehezítik az alvást és csökkentik annak minőségét.
A megfelelő matrac és párna kiválasztása összetett és hosszadalmas feladat lehet, hiszen ha pihentető alvásra vágyunk, érdemes minőségi, modern termékeket választanunk.
Nem is gondolnánk, alvás szempontjából milyen fontos, hogy milyen lepedőt választunk.
Az alvás minősége és mennyisége szorosan összefügg az alvási környezettel, hiszen csendes, elsötétített szobában, kényelmes matracon, megfelelő párnával és minőségi ágyneműk között sokkal pihentetőbb az alvás.
Az álmok minden éjszaka egy rejtélyes világba repítenek minket, legyen az csodás tündérvilág vagy lidérces rémálom.
Manapság rengeteg ember küzd alvási zavarokkal, melyek ellehetetlenítik a pihentető alvást és megalapozzák a fáradt, kedvtelen mindennapokat.
Az, hogy milyen ágyneműt választunk, nagy kihatással van arra, mennyire lesz pihentető az alvásunk.
Az ágytakarók nem csak egy egyszerű dekor elem, amivel feldobhatjuk a hálószobát, hanem számos előnnyel is jár a használata.
A törölköző vásárlás látszólag egyszerű feladatnak tűnhet, de mivel az ember naponta használja és hosszútávra vásárol, így fontos, hogy ne hamarkodjuk el a döntést.
Az alvás minősége számos tényezőtől függ, de egy biztos: a megfelelő párna kiválasztása kulcsfontosságú a megfelelő pihenéshez.
Mindenki tudja, milyen az, mikor az ember fáradtan ébred reggel, és kialvatlanul kell végig csinálnia az egész napot.
Az alvás minősége kulcsfontosságú az egészségünk megőrzéséhez, egy pihentető éjszaka után az ember fel van töltve energiával, míg ha csak álmatlanul forgolódunk az ágyunkban, másnap fáradtan és kedvetlenül telik az egész nap.
Az alvás minősége nem csak az ágyneműn múlik, hanem szorosan összefügg a megfelelő lepedő kiválasztásával is.
A modern vendéglátásban az ágynemű nem csupán egy alapvető elem, hanem a vendég kényelemének és elégedettségének kulcsfontosságú része.
Ahogy múlnak az évek, úgy jövünk rá, hogy az alvás egyre fontosabb szerepet tölt be az életünkben, így hajlamosabbak vagyunk többet is költeni a pihentető szundikálásra.